Felmondhatunk a munkavállalónak e-mailben vagy akár sms-ben?

A cégünknél átszervezés zajlik, melynek során meg szeretnénk szüntetni egy munkavállalónk munkaviszonyát, aki vidéken, távmunka keretében dolgozik nekünk. A felmondást csak postai úton küldhetjük meg részére, vagy akár e-mailben, illetve sms-ben is?

2012. július 1-től, vagyis az új Mt. hatályba lépését követően lehetőség nyílt arra, hogy elektronikus úton is közöljék a munkavállalóval a felmondást.

Továbbra is alaki követelmény marad, hogy a felmondást írásba kell foglalni, és a felmondás akkor tekinthető közöltnek, amikor azt a címzettnek vagy az átvételre jogosult személynek átadják. 2012. július 1-jétől azonban nem csak a papíralapú felmondás felel meg az írásbeliség követelményének, hanem akár az elektronikus úton (e-mail és sms) közölt felmondás is. Az elektronikus dokumentum abban az esetben tekinthető közöltnek, ha az a címzett számára hozzáférhetővé válik. Utóbbi konkrétan azt jelenti, hogy miközben a papíralapú felmondás esetén a munkaügyi per során a munkáltatónak elegendő azt bizonyítania, hogy a felmondást az érintett munkavállaló részére átadta, az elektronikus úton továbbított felmondás esetén nem elegendő csupán azt bizonyítani, hogy a munkáltató a felmondást e-mail vagy sms formában elküldte a munkavállalónak, hanem a munkáltatónak azt is bizonyítania kell, hogy az elektronikus úton továbbított felmondás a munkavállaló számára hozzáférhetővé vált.

 

Dr. Goda Mark
Ügyvéd és munkajogi szakjogász

 

 

 

***
A szerzői jog jogosultja fenntart minden másolással, terjesztéssel, többszörözéssel kapcsolatos jogot. Tilos a cikkek, egyéb tartalmak teljes vagy rövidített formában történő másolása, nyilvánossághoz közvetítése, újraközlése. Tilos továbbá a honlap tartalmát adatbázisba lementeni. A honlapon található tartalom bármely eleme csak a szerzői jog jogosultjának előzetes engedélyével használható fel. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a jelen írás nem minősül jogi tanácsnak!